Évkönyv - 2017. eseményei
Ezerarcú Kína előadássorozat:
Laczó Dániel: Kínai városok régen és most
Előadó: Laczó Dániel, PhD hallgató, Szent István Egyetem
2017. december 12., kedd, 17:00-18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
A kínai gazdasági fellendülés eredményeként Kína-szerte dinamikus átalakulásnak lehetünk szemtanúi a legkisebb településektől a sokmilliós metropoliszokig. Ez az erőteljes változás elsodorni látszik a hagyományos települési környezetet, számos társadalmi, szociális, környezeti és fenntarthatósági kérdést vetve fel.
Laczó Dániel előadásában átfogó képet kapunk az éppen folyó tendenciákról, és a változások által generált problémák megoldási lehetőségeiről is, amelyek (részben) tervezői, városépítészeti eszközökkel valósíthatók meg.
Az előadás a kortárs kínai városépítészet két különböző útját mutatja be Sanghaj és Huangshan példáján keresztül.
Laczó Dániel a Szent István Egyetem PhD hallgatója.
Rendezvényünk a Magyar Építész Kamara továbbképzési programjai között szerepel (sorszáma: 2017/264, pontértéke: 0,5 pont).
Kínai festészet - Tanfolyam, 6 alkalom
Időpontok: 2017. november 9., 16., 23., 30., december 7., 14., csütörtökönként, 17:00-18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 15/1-3- as terem
A tanfolyam teljes díja: 11 000 Ft, diákoknak 8 800 Ft
A szükséges eszközöket az intézet biztosítja.
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Konfuciusz Intézet 6 alkalmas kínai festészet tanfolyamot indít Horváth Janisz, képzőművész, kalligráfus vezetésével.
Érdeklődni a Konfuciusz Intézetben vagy a kristaly.agnes@konfuciusz.elte.hu
e-mail címen lehet.
Ösztöndíjasok élménybeszámolója
Időpont: 2017. december 6., szerda, 17:00-18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 15/1-3- as terem
Kedves Érdeklődők!
Az idei félévben is felkértük a tavaly Konfuciusz ösztöndíjjal Kínában tanulókat, hogy tartsanak élménybeszámolót Intézetünkben, és osszák meg az érdeklődőkkel tapasztalataikat. Mindenki, aki a jövőben szeretne ösztöndíjért folyamodni vagy Kínában tanulni, hasznos tanácsokat kaphat az ügyintézéssel, adminisztratív teendőkkel kapcsolatban és hallhat ösztöndíjasaink élményeiről.
Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
A kínai építészet hagyományai
Ezerarcú Kína előadássorozat
2017. november 14, kedd, 17:00 – 18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Előadó: Salát Gergely, a PPKE BTK tanszékvezetője, az ELTE BTK kínai tanszékének egyetemi docense
A tradicionális kínai építészetben leképeződik a kínai emberek kozmikus világrendről alkotott elképzelése. ...
Ezt a fajta gondolkodásmódot nemcsak a szakrális funkciójú terek megszervezésénél alkalmazták, hanem a mindennapi élet tereinek, a lakóépületeknek a kialakításánál is. A tradicionális kínai építészet minden elemére jellemző a szerkezet harmóniája, a központi tengely körüli szimmetriára való törekvés és a részletek egymáshoz illesztésének szépsége. Ezek az elvek minden épület kialakításánál érvényesültek, mégis a formák és megoldások végtelen sokszínűségét teremtették meg az évezredek során. Mindezekről átfogó képet kaphatnak és sok izgalmas részletet hallhatnak előadónktól.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk ingyenes előadásunkon!
Kínai kertek régen és most
Ezerarcú Kína előadássorozat
2017. október 31., kedd, 17:00 – 18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Előadó: Kósa Géza, a Nemzeti Botanikus Kert vezetője, a Dendrológiai gyűjtemény kurátora
Ezerarcú Kína előadássorozatunk legújabb részében Kína hagyományos és modern kertjeibe kalauzoljuk el látogatóinkat, különös figyelmet fordítva a növényalkalmazásra, hiszen előadónk Kósa Géza, dendrológus, Kelet- és Közép-Ázsia flórájának elismert szakértője lesz.
Az ő tapasztalatainak, meglátásainak tükrében nyerhetünk betekintést az évezredes kínai kertművészet hagyományaiba, amelynek fontos jellemzője az - alkalmazott növényekhez is köthető - idézetesség és szimbolikusság.
A kínai kertművészetben a növényzet nem csupán „építőeleme” a kertnek, hanem erőteljes jelentéshordozó is. A felhasznált növényekhez összetett szimbólumrendszer kapcsolódik, amely a növényekhez köthető hiedelmekből, mítoszokból és számos irodalmi alkotás sokrétű hagyományából táplálkozik.
Csak néhány példa a leggyakrabban alkalmazott növények szimbolikájára: a bambusz a szerény bölcset, a tudást kereső embert és a rugalmasságot testesíti meg, a szilvavirág a tél utáni újjászületést, míg az őszibarack és a fenyő a hosszú élet és a hallhatatlanság jelképe, a fűzfa a barátságot és az élet örömeit, a bazsarózsa pedig a bőséget szimbolizálja.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk ingyenes előadásunkon!
Rendezvényünk a Magyar Építész Kamara továbbképzési programjai között szerepel (sorszáma: 2017/227, pontértéke: 0,5 pont).
Kínai bambuszfestő tanfolyam - 3 alkalommal
2017. október 12, 19, 26, - csütörtökönként,
17:00 – 18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es terem
Októberi tanfolyamunkon látogatóink betekintést nyerhetnek a kínai tusfestés alapjaiba. A hagyományos kínai tájképek egyik kedvelt eleme a bambusz, ennek megformálását sajátíthatják el a résztvevők Horvát Janisz kalligráfus, képzőművész segítségével.
A szükséges eszközöket az Intézet biztosítja.
A tanfolyam ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
A tradicionális kínai festészet legkedveltebb témái közé tartoznak a természet képei. A tájkép kínai neve shanshui, azaz hegy-víz. Az elnevezés a tájképfestészet két központi motívumára utal. A hegy az örökkévalóság, időtlenség, míg a víz az örök változás szimbóluma. E két motívum kettőssége adja meg a hagyományos kínai festményekre annyira jellemző dinamikát és harmóniát.
Konfuciusz Nap és Gála
>2017. szeptember 30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Múzeum körút 4/F
>Az idei évben is színes programokkal várjuk Önöket
a Konfuciusz nap alkalmából!
Programzáró gálánkon látogatóink a Sárkánykard Egyesületharcművészeti bemutatóját élvezhetik, megismerkedhetnek a Spirál Mediball és Harcművészeti Klub jóvoltából egy különleges, a taiji elemeire épülő mozgásművészettel, és gyönyörködhetnek a Konfuciusz Intézet tanárainak és diákjainak autentikus guzheng játékában és táncbemutatójában.
Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk rendezvényünkön!
Kutatók éjszakája
2017. szeptember 29., péntek, 16:00–20:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1088 Budapest, Múzeum körút 4. F épület, Kodály terem
Látogatóink az idei évben is több érdekes, a kínai élet és kultúra különböző szegmensét bemutató előadáson vehetnek rész. Betekintést nyerhetnek a magyar operett színpadok Kína-képébe, hallhatnak a kínai teakultúra és az egészségmegőrzés kapcsolatáról, valamint izgalmas társadalmi, gazdasági kérdésekről.
Részletes program | ||
16:00-17:00 | Dr. Bodnár Gábor | „Az ország mosolya” - Kína az európai zenés színpadon
Dr. Bodnár Gábor, az ELTE BTK Zenei Tanszék vezetője, habilitált egyetemi docens tart előadást az európai zenés színházi produkciókban megjelenő Kína-képéről. |
17:30-19:00 | Váczy Balázs | A kínai tea művészete, fogyasztása és gyógyászati hatásai
Váczy Balázs, a Heilongjiang Kínai Orvosi Egyetem akupunktúra és masszázsterápia szakán végzett terapeuta tart előadást a kínai teakultúráról és annak egészségre gyakorolt pozitív hatásairól. |
19:15-20:00 | Knyihár Eszter | A Magyarországon élő kínai diaszpóra - társadalmi integrációs stratégiák változása a gazdasági előretörés tükrében
Knyihár Eszter, a Beijing Normal University Public Policy szakának végzett, valamint az ELTE BTK, Sinológia Doktori Iskola, PhD szakos hallgatója tart előadást a hazánkban jelenleg is megfigyelhető kínai migrációs folyamatokról. |
Előadások: Gazdaság - politika - nyelvészet
2017. szeptember 25-26.
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Múzeum körút 4/F, Kodály terem
A Pekingi Renmin Egyetem oktatói látogatnak el Intézetünkbe. Tolmácsolásukban érdekes gazdasági, politológia és nyelvészeti témájú előadásokat hallgathatnak meg látogatóink.
Az előadások angol nyelven hangzanak el.
Minden kedves érdeklődőt nagy szeretettel várunk ingyenes programunkon!
Részletes program:
szeptember 25.
15:30-16:30 Yang Huilin: The Reflection of Globalization in Chinese Metaphysical Grammar
16:30-17:30 Dr. Shi Yinhong: An Effect of Trump and More: The Emerging Retrenchment of China’s Strategic Posture
17:30-18:30 Weiping Huang: The China's Story based on the economic data
szeptember 26.
9.00-10:00 Dr. Jin Canrong: China’s Foreign Strategy and Policy
10:00-11:00 Dr. Professor Peng Gang: Economic growth and Contemporary Poverty
A kínai CCTV műsort forgat az ELTÉ-n
Várjuk a közönség soraiba!
2017. szeptember 5, 13:30-tól 17 óráig
Helyszín: Aula Magna, az ELTE Jogi Kar, nagy előadó
Jelentkezés: Knyihár Eszternél a knyihar.eszter@konfuciusz.elte.hu e-mail címen.
A jelentkezés határideje:
2017. szeptember 3-án éjfélig
A kínai CCTV egy az ELTE-t és a magyar sinológusokat is bemutató beszélgetős műsort fog felvenni a Jogi Kar Aula Magnájában neves kínai és magyar vendégekkel.
A rendezvény lehetőséget nyújt az érdeklődőknek arra, hogy jobban megismerkedjenek a kínai kultúrával és gyakorolják a kínai nyelvet, ezen felül benne lehetnek egy kínai dokumentumfilmben, amit a CCTV lead Kínában.
Jelentkezés: Kérjük, hogy az e-mailben, a Tárgyban tüntessék fel, hogy CCTV forgatás, illetve e-mailjükben adjanak meg egy telefonszámot, amin kollégánk elérheti Önöket. A programra jelentkezni 2017. szeptember 3-án éjfélig lehet.
Nagy szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Kungfu tanfolyam – három alkalommal
2017. július 10, 17, 24 - hétfőnként, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE BTK, Gólyavár mögötti füves terület
A kungfu szó jelentése emberi érdem, vagyis kemény munka és tanulással töltött idő árán megszerzett tudást, jártasságot jelent. A kungfut eredetileg mindenfajta alkotó, fejlesztő célú művészetre használták.
A nyugati kultúrákban az 1960-as években jelent meg, elsősorban a hongkongi harcművészeti filmek és Bruce Lee tették népszerűvé.
Háromalkalmas tanfolyamunk során elsajátíthatják az alapmozdulatokat és közelebb kerülhetnek e közkedvelt harcművészeti forma mögött rejlő gondolkodásmódhoz.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Kérjük, kényelmes öltözetben érkezzenek!
Előadás a kínai harcművészeti filmekről
2017. július 3., hétfő, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es terem
A legnagyobb hatást talán Bruce Lee, hongkongi származású kínai harcművész, színész, rendező, producer és forgatókönyvíró; a jeet kune do harcművészeti iskola létrehozója gyakorolta a populáris kultúrára.
Csillaga van a hollywoodi hírességek sugárútján és a hongkongi hírességek sugárútján is.
Hongkongi származású szülők gyermekeként az Amerikai Egyesült Államokban született, de Hongkongban nőtt fel. Tizenhárom éves volt, amikor Yip Man Wing Chun-mester tanítványa lett, de más sportokat is űzött, például bokszolt és vívott. 18 évesen visszatért Amerikába, ahol filozófiát tanult. Egyetemi évei alatt tánctanítással, majd harcművészet-oktatással tartotta fenn magát. Első szerepét Hollywoodban a the Green Hornet című televíziós sorozatban kapta.
1970-ben Raymond Chow producer leszerződtette a hongkongi Golden Harvest filmstúdióhoz.
Lee hatással volt a filmművészetre, a harcművészet filmbeli ábrázolására, és számos későbbi rendezőt, színészt inspirált. Róla, és más ismert alkotóról is hallhatunk Kövér Kristóf jiao lian előadásában.
Az előadást magyar nyelven hallhatják.
Szeretettel várjuk Önöket!
Múzeumok éjszakája
2017. június 24, szombat, 16:00-20:00
Helyszín: ELTE BTK kampusz, 1088 Bp., Múzeum krt. 4.
Az ELTE Konfuciusz Intézet évről évre részt vesz a Múzeumok éjszakája elnevezésű programon, melynek során érdekes, kínai kulturális programokat igyekszünk az érdeklődők elé tárni.
Az idei év kiemelt tematikája az értékőrzés lesz, így hát mi is a lehető leghagyományosabbnak számító kínai programokkal készülünk az Önök számára.
Kipróbálhatják a kínai kalligráfia művészetét, megkóstolhatják az autentikus kínai tea ízét, játszhatnak wei qi, vagyis gó játékot, jian zi-t, vagyis kínai tollaslabda játékot, kipróbálhatják a kong zhu-t, azaz kínai jojózást és sárkányt is reptethetnek a Trefort kertben.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Kínai sarok – vetélkedő kínai nyelven
2017. június 24, szombat, 17:00-19:00 - VÁLTOZOTT!
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1, 1/2 terem
A vetélkedő a Múzeumok éjszakája program keretén belül kerül megrendezésre!
Taiji tanfolyam – 3 alkalommal
2017. június 7 (szerda), június 12 (hétfő),
június 19 (hétfő); 17:00-18:00
Helyszín: ELTE BTK, Múzeum krt. 4., Gólyavár mögötti füves terület
A taiji egy olyan mozgásrendszer, amelynek lényege a belső energia áramoltatása.
Fejleszti a test koordinációját, miközben a test és a tudat harmonikus kapcsolatára törekszik. Fontos szerepet tölt be az egészség megőrzésében, a betegségmegelőzésben azáltal, hogy mozgósítja az energiákat, és egyensúlyt teremt. A rendszer ismerete és használata fokozott pszichikai terheléssel járó munkát végzők számára különösen ajánlott, de hasznos segédeszköz a mindennapi terhelések elviselésére és levezetésére is.
A program ingyenes. A tanfolyam angol nyelvű.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Kérjük, kényelmes öltözetben érkezzenek!
Főzőtanfolyam
2017. június 14, szerda, 16:00
Helyszín: XO Bistro konyhája, 1088 Bp., Rákóczi út 5.
Egységes kínai konyha valójában nem létezik, az ország óriási területe és sokszínű nemzetiségi megoszlása miatt igen változatos és helyenként jelentősen eltérő módszereket, étkeket találunk.
Részvételi díj 1800 HUF, melyet postai csekken tudnak befizetni.
Csekket az Intézet titkárságán tudnak kérni, nyitvatartási időben.
A programon való részvétel regisztrációhoz kötött!
Tanfolyamunk alkalmával ezúttal a tavaszi tekercs elkészítésének módjával, valamint a pekingi sertéscsíkok receptjével ismerkedhetnek meg. A tanfolyam során tanárnőinkkel közösen főzzük meg, majd fogyasztjuk el az ételeket.
A konyha férőhelye véges, ezért a program regisztrációköteles! A programon csak az vehet részt, aki honlapunkon regisztrált, illetve a tanfolyam díjának befizetését igazoló feladóvevényt bemutatta az intézetben.
Világutazás a színes faluban – Gyermeksziget program
2017. június 10, 11, szombat, vasárnap, 10:00-18:00
Helyszín: Óbudai sziget (Hajógyári sziget), Budapest
A Jövőkerék Közhasznú Alapítvány szervezésében egész június hónapban, minden hétvégén zenei, kézműves, oktatási, színházi, tánc, sport és egyéb rendezvények fogják benépesíteni a Hajógyári szigetet.
Az ELTE Konfuciusz Intézet 10-én és 11-én vesz részt a programban és kínai kulturális programokkal igyekszünk színesíteni azt. Lehetőség biztosítunk, hogy kipróbálják a kalligráfia művészetét, tanárnőink segítségével színes papírkivágásokat készíthetnek, kipróbálhatják a zhe zhi-t, vagyis a kínai papírhajtogatást, jian zi-vel, vagyis kínai tollaslabdával is játszhatnak, kínai sárkányt is reptethetnek, valamint 14:00-15:00 óráig (mindkét nap) lehetőséget biztosítunk, hogy a kungfu alapmozdulataival is megismerkedhessenek.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Előadás – Zou Xiaoqiao: Gender Equality and Women Development in China
2017. június 6, kedd, 16:00-16:45
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Az előadás angol nyelvű!
Zou Xiaoqiao: Vice-Chairperson of the Women Leadership Academy; former member and Vice-chairperson of the UN Committee on the Elimination of Discrimination against Women. She graduated from Beijing Foreign Studies University and then continued her study in Australia, United States and Colombia. Ms. Zou has been involved in activities related to women’s human rights, gender equality and empowerment of women both locally and internationally and had participated in several major international and the UN conferences on women and social development, including the Third and Fourth World Conferences on Women, the International Conference on Population and Development, the World Summit for Social Development, UN Commission on the Status of Women and others.
Előadás – Lina Zhou: Brief Introduction to World Women University Presidents Forum (WWUPF)
2017. június 6, kedd, 16:45- 17:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Az előadás angol nyelvű!
Dr. Lina ZHOU, associate Professor of Department Law, Communication University of China, Beijing.
Her Publications are: Media and Privacy, a case study of press intrusion into privacy in UK, published by Communication University of China Press, 2013.
She has many Articles in Journals and Collections:
1. “Press Royal Charter and Press Regulation Policies in UK”, Youth Journalist, May 2013, pp69-71
2. “Leveson Report and the future of Press Self-Regulation in UK”, Modern Communication, Apr.2013, pp50-52
3. “Phone hacking and UK privacy protection”, China Broadcasts, Nov.2011, pp28-31
4. “A comparative study on China-US media policy study”, International Communication & Education, Communication University of China Press, 2008
Gyermeknap a Városligetben
2017.május 28, vasárnap, 9:00-19:00
Helyszín: Városliget, 1146 Budapest, Kós Károly sétány 1.
Az ELTE Konfuciusz Intézet hosszú évek óta a Városligetben ünnepli a gyereknapot. Ilyenkor azokkal a programokkal készülünk, amelyek leginkább a gyermekek körében népszerűek:
Kínai tanáraink igazi kínai nevet adnak majd az érdeklődőknek. Különféle játékok során elsajátíthatják a pálcikahasználatot, kipróbálhatják a papírkivágás és a papírhajtogatás művészetét, valamint néhány tradicionális kínai társasjátékkal is megismerkedhetnek. Kínai tollaslabda játékkal is készülünk és valódi papírsárkányt is reptethet, aki ellátogat a sátrunkhoz!
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Bölcsész napok az ELTÉ-n
2017. május 10, szerda, 10:00-17:00
Helyszín: ELTE BTK campus, Budapest, Múzeum krt. 4.
Az ELTE Konfuciusz Intézet is kivonul és változatos, kínai kulturális programokkal szórakoztatja az érdeklődőket. Aki ellátogat a standunkhoz, kipróbálhatja a kínai írás, vagyis a kalligráfia művészetét, illetve kínai nevet is kaphat, melyet egy rizspapírra leírva, haza is vihet szuvenírként.
Autentikus teaceremóniánkat követően, megkóstolhatják milyen a valódi kínai tea íze. A sportosabb érdeklődők kipróbálhatják a jianzi-t, vagyis a kínai tollaslabdázást, illetve társasjátékainkkal is szerencsét próbálhatnak.
Előadás: Livia Kohn – Daoism and the Stone Age
2017. május 4, csütörtök, 16:30-18:00
Helyszín: Kodály terem
Az előadást angol nyelven hallhatják!
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
The golden age of Daoists, rather than being imaginary, closely matches life in the late Paleolithic and Mesolithic, ca. 9000-5000 BCE, a sedentary form of hunting and collecting before the full development of agriculture and the rise of stratified societies and discriminating consciousness. ...
This talk, based on my recent book, Pristine Affluence: Daoist Roots in the Stone Age, examines fundamental Daoist values, communities, leadership ideals, and gender equality in relation to prehistoric patterns.
It shows that although agriculture opened the way to discrimination, statehood, and war, it really is just a technology that enables but does not inevitably bring forth these phenomena. Daoists, uniquely in human history, have recognized this fact and strongly affirm that not only was the choice avoidable historically but that it can be avoided or reversed at any time by anyone in any social situation. Daoist communities and self-cultivation practices accordingly all serve the overarching agenda of recovering a more original and more wholesome way of life, recovering Paleo- and Mesolithic values and lifestyle choices under the most varied social, economic, political, and historical conditions.
Livia Kohn, Ph. D., graduated from Bonn University, Germany, in 1980. After six years at Kyoto University in Japan, she joined Boston University as Professor of Religion and East Asian Studies in 1988. She has also worked variously as visiting professor and adjunct faculty at Eötvös Lorand University in Budapest, the Stanford Center for Japanese Studies in Kyoto, Union Institute in Cincinnati, Ohio, San Francisco State University, and the Taoist College Singapore.
Her specialty is the study of the Daoist religion and Chinese long life practices.
Föld Napja a Budapesti Állatkertben
2017. április 21, 22, 23, péntek, szombat, vasárnap
Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert, 1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.
A Fővárosi Állat- és Növénykert idén is megrendezni a Föld Napja tiszteletére az immár hagyományosnak tekinthető, évről évre közel ötvenezer látogatót vonzó Föld Fesztivál rendezvénysorozatát.
A Föld Fesztivál program keretében az ELTE Konfuciusz Intézet is képviselteti magát és érdekes, színes, kínai kultúrát bemutató programokkal készülünk a látogatók számára.
Pénteken az alábbi programokat próbálhatják ki sátrunknál:
papírkivágás, weiqi (gó játék), zhezhi (papírhajtogatás), jianzi (kínai tollaslabda), valamint evőpálcika ügyességi feladatok.
Szombaton és vasárnap a program kiegészül kalligráfia foglalkozással, illetve az érdeklődők kínai nevet kaphatnak, amit el is tudnak vinni leírva egy bambuszpapíron, ajándékba.
Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!
Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
2017. április 20., csütörtök, péntek
Helyszín: Millenáris, 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20. (B66)
Az ELTE Konfuciusz Intézet idén első alkalommal vesz részt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
A 24. könyvfesztivál hivatalos eseményoldala az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/1846887718858567/
Az esemény díszvendége Orhan Pamuk, Nobel-díjas író lesz, aki a török posztmodern irodalom vezető alakja. Műveit több mint negyven nyelvre fordították le, több török és nemzetközi irodalmi díjat is kapott.
A fesztivál nyitva tartása:
2017. április 20. 12.00–19.00
2017. április 21. 10.00–19.00
2017. április 22. 10.00–20.00
2017. április 23. 10.00–19.00
Az ELTE Konfuciusz Intézet csak 20-án, csütörtökön és 21-én, pénteken vesz részt az eseményen!
A belépés díjtalan!
Előadás: Professor Wen Haiming
- Book of changes from the perspective of the western philosophy
2017. április 11., kedd, 14 órakor
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Professor Wen is a Professor in the School of Philosophy at Renmin University. ...
His Ph.D. is in Comparative Philosophy, with a specialization in Metaphysics. He earned an M.A. degree in Philosophy at Peking University, and a B.S. degree in Psychology at East China Normal University in Shanghai. His work focuses on Confucianism. Recently, he published a book, Confucian Pragmatism as the Art of Contextualizing Personal Experience and World.
Az előadás angol nyelvű!
Tanár – diák barátságos pingpongmérkőzés
2017. március 23., csütörtök, 16:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, tanári szoba
A versenyre jelentkezhet minden jelenlegi, vagy korábbi diákunk, aki szívesen megmérettetné magát kínai tanárainkkal szemben.
Nemcsak a móka kedvéért érdemes ütőt ragadni, az első három helyezett ugyanis értékes, a kínai kultúrához kapcsolódó ajándékot kap.
A részvétel ingyenes. Mindenkit szeretettel várunk!
Előadás: Prof. Kirill Solonin:
The Language and Culture of the Tangut Kingdom
2017. március 21., kedd, 17:00-18:30
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Prof. Kirill Solonin 1992-ben diplomázott a St Petersburg Egyetemen, a Keleti Tanulmányok karon. 1998-ban védte meg doktori értekezését a kínai buddhista iskolákról.
1992. szeptember 1-től, 2004. január 1-ig dolgozott a St Petersburg Intézet Keleti Tanulmányok Tanszékén. 1992-től mai napig a Szentpétervári Állami Egyetemen dolgozik, a Bölcsészettudományi Karon; jelenleg a Keleti Filozófia és Kultúra Tanszék vezetője. Főbb kutatási területei: buddhizmus, távol-keleti buddhizmus, buddhista filozófia és a kultúra, Tangut tanulmányok.
Az előadás angol nyelvű!
Szeretettel várjuk Önöket!
Kínai mozidélután
2017. március 16., csütörtök, 16:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es tanterem
Mozi délutánunk során a megszokottól eltérő módon, nem az ELTE Konfuciusz Intézet tanári szobájában gyűlünk össze, hanem az 1/1-es terem hatalmas kivetítőjén élvezhetjük a filmélményt.
Ez alkalommal a Kínai Nyelvoktatási Tanács (Hanban) által adományozott filmek közül választjuk ki a legszórakoztatóbbat, mely remélhetőleg elnyeri az Önök tetszését is.
Az esemény ingyenes. A filmet kínai nyelven, angol felirattal láthatják!
Szeretettel várjuk Önöket!
Előadás: Prof. Liu Peng:
How Internet is changing China: a business perspective
2017. március 6., hétfő, 16:00-17:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es tanterem
Prof. Liu Peng, az International Business School dékán-helyettese és a BFSU-SolBridge International School of Business megbízott dékánja tart előadást angol nyelven. ...
How Internet is changing China: a business perspective
China, like the rest of the world, has entered the Internet era. Internet is not only becoming an indispensable part of people’s life, but also transforming the traditional business models and even the traditional business thinking with all the innovations made in the internet industry. China has witnessed the emergence of giant internet firms from its domestic market in the first decade of the 21st century , such as Alibaba, Tencent and Baidu, etc. Those firms have become very successful in beating powerful world leading counterparts in almost every area in their home market, which have created a unique business environment of China. However, they are also facing serious challenges and great opportunities after entering the 2nd ten year of the new century with the advancement of mobile internet technologies.
This lecture aims to provide the audience with a picture about Internet-based business development in China, with special focus on why China’s leading internet firms became successful and how their practices have been and are changing the business environment in China. It will also discuss why Chinese internet-based firms’ impacts have been confined within the country so far and how possibly they are going to become world leaders. It is hoped that the audience will have a clear understanding of the latest business changes in the business world in China.
Előadás: Prof. Zhang Jian:
W. H. Auden’s “Anti-Japanese War”: Sonnets from China and its Historical Context
2017. március 6., hétfő, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es tanterem
Prof. Zhang Jian, a School of English and International Studies, Beijing Foreign Studies University professzora tart előadást angol nyelven. ...
W. H. Auden’s “Anti-Japanese War”: Sonnets from China and its Historical Context
Auden’s Sonnets from China is often understood as abstract thinking about war or as the author’s personal spiritual progress. However, as descriptions of Auden’s journey to a war, the sonnets are first and foremost reflections on the anti-Japanese war in China. Although Auden at the time had tendencies to transcend politics, the sonnets are after all provoked by the specific occasions and are based on personal experiences. This essay will attempt an intertextual reading between the sonnets and Auden’s other writings of this period, including the Travel Diary of Journey to a War and news reports in China, hoping to reveal the historical references behind them. As it will show, a close reading of the sonnets in the sequence from a historical perspective is productive and will add much to our understanding of their meaning.
ELTE BTK Nyílt nap
2017. január 27., péntek, 10:00
Helyszín: ELTE BTK Gólyavár
(1088 Budapest, Múzeum krt. 4.)
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara a Hallgatói Önkormányzattal együttműködve tartja Nyílt Napját az ELTE BTK-ra felvételizni szándékozó érdeklődők számára.
A programon résztvevők tájékoztatást kaphatnak a felvételi követelményekről, a Karon 2017 szeptemberétől induló képzési programokról, szakirányokról, minorokról.
Az ELTE Konfuciusz Intézet is képviselteti magát és tájékoztatást nyújt a kínai ösztöndíj lehetőségekről.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!
Pekingi opera maszkfestő foglalkozás
2017. január 24., kedd, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es terem
Foglalkozásunk során elsajátíthatják a pekingi opera maszk festésének fortélyit, az elkészült művet pedig emlékként haza is vihetik!
A pekingi opera egyedülálló kínai művészeti ág. Körülbelül 200 évvel ezelőtt alakult ki a Qing - dinasztia akkori fővárosában, Pekingben, innen kapta a nevét. 1790-tól fogva egyesíti magában a színjátszást, az éneklést, a zenét, a táncot és a harcművészeteket. Minden jellemtípusnak megvan a saját gesztusrendszerre, amit az életből merítenek. A pekingi operának sok drámai fajtája van, több színész játszik benne, ragyogó az előadása, nagy a hatása, ebből a szempontból a pekingi opera valóban a legnagyobb kínai operák közé tartozik.
Foglalkozásunk során elsajátíthatják a pekingi opera maszk festésének fortélyit, az elkészült művet pedig emlékként haza is vihetik.
A foglalkozás díjmentes, de regisztrációhoz kötött! A tanfolyam létszáma: maximum 20 fő.
Szeretettel várjuk Önöket!
Kezdődik a Kakas Éve - Holdújévi rendezvény
2017. január 21, szombat, 10:00-15:00
Helyszín: China Mart, 1152 Budapest, Szentmihályi út 171.
2017. január 28-án kezdődik a Kakas éve. A kakas jegyében születettekről azt tartják, hogy világosan és logikusan gondolkodnak, nehezen viselik a kényszert, a sürgetést, a feszültséget.
A kínai újév vagy tavaszünnep a világ népességének negyede számára az év legnagyobb ünnepe, nem csak Kínában, de Kelet-Ázsia más országaiban is ünneplik. Időpontja évről évre változik, általában az európai naptár február 4 éjéhez legközelebb eső újhold napján van. A tavaszünnep a tavasz és egyben az újév kezdete, ilyenkor a nagycsaládok tagjai összegyűlnek és megajándékozzák egymást, valamint elbúcsúztatják az óévet és biztosítják a szerencsét az újévre.
2017 a Kakas éve lesz. A kakas jegyében születettekről azt tartják, hogy világosan és logikusan gondolkodnak, nehezen viselik a kényszert, a sürgetést, a feszültséget. Színe a fehér, amely a kínai hagyományok szerint az ősz, az érettség jelképe, egyben az érintetlenség, a tisztaság és az üdeség színe is. Bár Kínában az emberek fehér ruhában gyászolnak, ez a szín a szerencsét is jelezheti, főként ha fehér madarak képében jelentkezik. A Kakas a nyugati irányhoz, tehát az alkony óráihoz, a napnyugtához kapcsolódik.
Idén a China Mart-ban várjük Önöket szeretettel, sok érdekes programmal készülünk!
Kalligráfia foglalkozás
2017. január 17., kedd, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, 1/1-es terem
A kínai kalligráfiát nem írásnak, igazi művészetnek tekintik. Nagyon fontos eleme a kínai kultúrának,...
... minden más művészeti iránnyal egyenértékűnek számít, megbecsült, népszerű, széles körben oktatott és gyakorolt művészeti ág.
Az igazán jó mester nem csak a vonássorrendet és a karaktereket ismeri, az alkotás folyamatába a jellemét is belecsempészi.
A kalligráfia hatása az írásbeliségen kívül, a hagyományos kínai festészetben is jelentkezik, tanulmányozása a kínai kultúra és nyelv új aspektusait tárja fel az érdeklődők előtt.
Foglalkozásunk során elsajátíthatják az alapvonásokat, megtanulhatnak számokat, egyszerűbb szavakat, kifejezéseket leírni.
A részvétel ingyenes!
A szükséges eszközöket az Intézet biztosítja.
Karácsonyi ünnepség
2016. december 13., kedd, 17:00-18:00
Helyszín: ELTE Konfuciusz Intézet, Kodály terem
Szeretettel várunk minden volt, jelenlegi és leendő diákunkat, akik a tanári karral és a Konfuciusz Intézet dolgozóival szeretnék közösen, egy hangulatos elő-karácsonyi összejövetellel megünnepelni a közelgő szentestét.
A Karácsony Kínában nem számít hivatalos ünnepnek, Intézetünk magyar dolgozói azonban szeretnék kínai tanáraink számára is emlékezetessé tenni az itt eltöltött időt és közelebb hozni őket más kultúrák hagyományaihoz.
Forralt borral és apró ajándékokkal készülünk minden érdeklődő számára!
A program ingyenes.
Mindenkit sok szeretettel várunk!